Posted on június 9th, 2008 at 6:26 am by brod
Furcsa, ezt az postot nem is akartam megírni, pláne nem ma reggel, de egyszerűen nem tudok szabadulni ezektől a gondolatoktól. Megpróbálom leírni, hátha akkor világosabban fogom látni, vagy a legjobb, ha itt hagynám a blogban őket, és nem zavarnának legalább két hétig.
Szóval válságban vagyok, válság érzetem van, illetőleg mintha a régi jó haver, a depi köszöngetne rám reggelenként. A depit azért ismerem fel, mert nálam azzal kezdődik, hogy Piszkos Harry filmeket akarok nézni. Legutóbb, amikor a depresszió télleg kicsapott a világból, alvás zavarok közepette töltöttem az éjszakákat Callahan felügyelővel, és Clint bácsi zörgős hangja sok vígaszt jelentett.
Tudom, mire gondolsz. Hatot lőttem, vagy csak ötöt? Őszintén, a nagy hajcihőben magam sem számoltam. De mivel ez egy 44-es Magnum, a legerősebb lőfegyver és simán szétrepítheti a fejedet, biztosan az jár most a fejedben: „Érezzem mázlistának magamat?” Úgy érzed, fafej?
Hogy miért érzem magam válságban? Jó kérdés. A magánéletem tökéletesen rendben van. Szakmailag lassan a csúcson vagyok. Egzisztenciálisan elértem, hogy már jóval több pénzt keresek, mint amit el tudok költeni. Van két többé-kevésbé normális barátom, aikkel ha éppen nem forgatókönyveznek ill. keresőmarketingeznek egész jól érzem magam. Bármikor megiszom 2.5 liter vörösbort vagy 1 liter házipálinkát anélkül, hogy a barátnőmön kívül más észrevenné hogy ittam. Van saját lakásom, ahol elvileg senki (kivéve az APEH) nem basztat. Gőzöm sincs tehát mi ez a rossz érzés.
Mintha nem azt csinálnám az életemben amit kellene - talán ez a legjobb megközelítés. 32 éves vagyok, úgy elment mellettem az előző tíz év, hogy csak kapkodom a fejem. Lehet, hogy az előző tíz évemet is ugyanúgy elkúrtam volna, mint azt azt megelőző huszonkettőt? Most jöttem volna rá, hogy innen nincs már visszaút, ezt az életet kell tovább csinálnom, húsz-harminc évig, ami még hátra van?
Nem tudom. Reggel van, máskülönben megkérdezném a vörösbort, hátha megsúgja mi a fene ez az egész, de vár a meló. Felütöm inkább Kosztolányit, és megkeresem benne ugyanazokat a kérdéseket, amelyektől megint nem tudok rendesen aludni. A válaszok persze nincsenek benne, de a jó kérdést kell megtalálni, az megadja a választ is.
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.
Link Here | 2008. június 9.,
(Tipikus yuppie rinyálás.)
Vélemény > Chelloveck |
Link Here | 2008. június 9.,
Tesó, te elégedett vagy… nem igazán szoktál hozzá, mi???
amit elértél, attól félsz, elveszíted…
ne félj, élvezd, amid van!
erről meg írj egy világfelrobbantós novit, meglásd, mindjéárt jobban leszel!
Vélemény > Howard
Link Here | 2008. június 9.,
Csak harminckettő vagy? Huh, sokkal öregebbnek nézel ki…
Vélemény > sheenard |
Link Here | 2008. június 9.,
“Csak harminckettő vagy? Huh, sokkal öregebbnek nézel ki…”
Szerintem az 1,5 l vörösbor és az 1l pálinka teszi.
Brod, fura dolog beérkezni.
Én egyfelől élvezem, másfelől meg hetente pánikba esem, hogy mostantól nyugdíjig ez lesz.
Az írás segít. Ez még furább.
Vélemény > sezlony
Link Here | 2008. június 9.,
Úton lenni szuper, megérkezni halál. Gyorsan keress új célokat.
Vélemény > sayed |
Link Here | 2008. június 9.,
“húsz-harminc évig, ami még hátra van?”
micsoda? Ezt kivel tárgyaltad le, hogy csak ennyi van hátra?
Légyszi, add meg a telefonszámát, én még ki akarok alkudni legalább 6o hátralévőt.
Egyébként a Kosztolányi versben benne van a válasz is, hogy még mi hiányozhat. De lehet, hogy ezt a választ csak a női gondolkozásom generálta.
Vélemény > bellamaria
Link Here | 2008. június 9.,
Csellovek: remelem eccer farbatosz egy elefant
vagy esetleg 40 nyirsegi varronot kell angol forditova atkepezned a kozeljovoben
Sezlony: Na ezaz, bakker… ha ez a beerkezes, akkor szerintem meg elindulni se sikerult
Sayed:
uj cel: allamvizsga 18.-an
aztan majd visszaterunk a celok keresesehez
Bellamaria: haggyal man
180-as vernyomassal jo az a 20 ev
a 60 mar embertelen volna
Vélemény > Brod |
Link Here | 2008. június 9.,
Nem is: mondhattam volna akár azt is, hogy “ennek házasság lesz a vége”
Egyébként hol is az az ígért novella?
Vélemény > sheenard |
Link Here | 2008. június 9.,
Sheen: vaze most irtam hogy valsagban vagyok
nem tudok az irasra koncentralni
Egyebkent meg allamvizsgazom, ugyhogy most arra keszulok. Ja
megjott Aniko ertekelese a szakdogarol
kozepes :))))
Vélemény > Brod |
Link Here | 2008. június 9.,
Ekkora álszent és sznob bejegyzést is rég olvastam..-P
Aggódva megnyitom a blogodat, aztán olvasom, hogy kurva jól keresel, magánéletileg is rendben vagy, még kellő mennyiségű alkoholra is van pénzed.
Az ország lakosságának 95%-a vasvillával koncolna fel, ha ezt a műrinyát olvasná. Ha meg az a bajod, hogy 32 éves vén f.sz vagy, nyugtathatod magad azzal, hogy vannak nálad még vénebb f.szok. Én pl. 33 vagyok. Chelloveck 34, Sándor meg lassan 39 lesz
Vélemény > Hackett |
Link Here | 2008. június 9.,
Hackett: te is szarjal sunt
mer is gondoltam, hogy majd pont te fogod megerteni
remelem eccer felakasztod magad, vagy esetleg valaki vegre lelo a tarsasagbol
szedjel ossze trippert es kankot az iro olvaso talalkozok utani ejszakaban es egyeb jo kivansagokkal maradok 10telettel
Ja es ird meg vegre eleted regenyet
Vélemény > Brod |
Link Here | 2008. június 9.,
Neked tényleg valami bajod van, mert ez elég gyenge válasz volt, ennél sokkal frappánsabbra számítottam
Az bizarr lenne.
A meg nem értett, jómódu ember depizik. Hihetetlen! Remélem, nem lettél emós, hülyén néznél ki sminkben és feketére festett körmökkel, meg hálókesztyűvel, megkérdőjelezhető nemi identitással
Életem regénye egyébként ismét kész (már másodszor), úgyhogy most pihenek, aztán lassan elkezdem írni életem regényét
Vélemény > Hackett |
Link Here | 2008. június 9.,
Mint ex-depressziós, tökéletesen megértelek. Nem kell ahhoz ok, hogy valakinek depressziója legyen, én is sokszor tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy nincs okom a búskomorságra, de egy dolog a ráció, egy másik dolog meg a psziché.
Vélemény > Adeptus |
Link Here | 2008. június 9.,
Adeptus: sajnos igy van. A lexarabb, hogy ez pontosan olyan mint az alkoholizmus vagy a drog, akinek megcsavarodik a pszicheje egyszer, az a budos eletbe nem labal ki veglegesen. Eleg egy esos ido, valami regen hallott zenevel, es teljesen mindegy mit akarsz, vagy mit gondolsz, ki fog rajtad torni. Sajnos.
Vélemény > Brod |
Link Here | 2008. június 9.,
1. Chelloveck 35 éves.
2. Sayeddal értek egyet, az ember rendesen be tud parázni attól, ha úgy érzi, minden oké. Ja, meg nem ezt hívják kapuzárási pániknak?
Vélemény > Nita |
Link Here | 2008. június 9.,
Brodnál ettől nem kell félni, nem szokott pánikolni… depresszió, az igen, mesterszinten űzi…
én egy hónapja lettem 32, még megvagyok
jövő hónapban lesz a szülinapod, igaz? majd a búfelejtők felejtetnek, a társaság pedig, ha szükségét érzed, kianalizál téged
Vélemény > Howard
Link Here | 2008. június 9.,
Vén faszok vagytok mindannyian. Ami a kétségbeejtő, hogy pár év, és én is az leszek…
Vélemény > Merras |
Link Here | 2008. június 9.,
Ennyi sok elégedett faszit is rég láttam már egy rakáson egy blogban kommentelni.
Brod: tudsz!
A depi csak ürügy azon esetekre, amikor az embernek nincs jobb ötlete. Próbálj meg 6 gyerekes családapa lenni vazzeg - bár kezdetnek egy is elég lenne - azt nyavalyogj: ha marad rá időd, hogy magaddal foglalkozz.
Nah, de azért szeretlek és lassan én is depizni fogok, mert közeledik a hülye krisztusi korom. Szerintem idén is kegyetlenül be fogok rúgni a szülinapomon. Csatlakozik esetleg valaki?
Vélemény > sayed |
Link Here | 2008. június 9.,
Június 22-én lesz a szülinapja, nem a jövő hónapban. Mondjuk ez is egy ok a depire, de legfeljebb majd ő hozza a bort, úgy sem tudná meginni
Besegítünk…
Vélemény > sheenard |
Link Here | 2008. június 9.,
Ja igen… és Sayedhez is csatlakozunk
én legalábbis biztosan…
Vélemény > sheenard |
Link Here | 2008. június 9.,
Akinek sosem volt része benne, könnyen viccelődik a depresszióval.
Vélemény > adeptus |
Link Here | 2008. június 9.,
Brod, én is érzek néha így, pedig se lakásom, se barátnőm…
Szerintem ez a korunk hibája. Régen (mondjuk a szüleink idejében) megmondták, hogy “erre tessék vágyni”, “ez legyen a célod”, “ezek a határok”, most meg van a nagy homályos homály, ami néha kétségbeejt engem is. Aztán elszégyellem magam, mert rájövök, hogy másoknak mennyivel rosszabb. Ez persze nem vígasztal.
Azért nézd meg mennyien szóltak hozzá a gondolataidhoz és ha vicceltek is, biztos vagyok benne, hogy csak azért, hogy feldobjanak.
Sayed: Én is szívesen csatlakoznék!
Vélemény > Tricia
Link Here | 2008. június 9.,
Én nem azért.
Vélemény > Chelloveck |
Link Here | 2008. június 10.,
Csellovek te akasszadman fel magad
Sayed: a depresszio nem presszio…mintha a cukorbetegnek akarnad mondani hogy ne legyen cukorbeteg, vagy a benanak hogy jarjon,… oke hogy krisztusi korba lepsz, de valahogy a gyogyitas nem megy
Egyebkent meg hujeseget beszelsz bocsi, a depinbek nincs koze az unalomhoz vagy hogy nem tud mit kezdeni magaval az ember.
Vélemény > Brod
Link Here | 2008. június 10.,
Szerintem esetedben most mégiscsak ez a képlet, mert valós probléma nélkül depizel. Vagycsak elhallgattál valamit? Esetleg ez csak egy hiszti?
Mondd azt, hogy azért depizel, mert mindjárt 32 éves leszel, azt rájöttél, hogy ez a felnőtt lét egy kibaszott nagy átverés és szivatás, ráadásul még hosszú is.
És akkor ja, hátradőlök veled bólogatva (3 nappal előtted leszek 33) és aszondom, hogy aha, jöjjön az a világ vége, hadd kritizáljuk meg a grafikáját!
De akkor is legyünk képesek röhögni a nyomorunkon és koccintani rá!
Duli-fuli off.
Vélemény > sayed |
Link Here | 2008. június 10.,
Most tudtam meg, hogy Brod két hete salátán él, mivel fogyókúrázik. Megvan a depresszió oka
Vélemény > Sheenard |
Link Here | 2008. június 10.,
Vélemény > Brod |
Link Here | 2008. június 10.,
A depressziónak nem az az oka, hogy nem tud magával mit kezdeni az ember, hanem az, hogy bizonyos vegyületekből több vagy kevesebb van az ember vérében.
Vélemény > Adeptus |
Link Here | 2008. június 10.,
SALÁTÁZIK???! KÉT, azaz KETTŐ darab hete? És még fogyózik is? (azt mondjuk nem értem minek)
Eh, akkor ne szivassatok.
FEED Brod! :-))))
Vélemény > sayed |
Link Here | 2008. június 10.,
Sayed: a multkor a trombiban
jun ott tomte magaba a gulast, es nem estem kisertesben, majszoltam a gorogsalatat
Igaz kozben mindenfele csufsagokat gondoltam junra, de mongyuk az amugy is szok lenni
Nem fogyozom
csak etrendet valtoztattam
pl. nem eszem porit vagy voros husokat
se kruplit vagy tesztat. Tulajdonkeppen parolt zoldsegen, salatan es csirkemellfilen elek
vorosborbol is csak a szarazat…pedig utalom
1 honap mulva elhagyom a hust is, azon tul csal zoldseg es szaraz vorosbo
majd negalom az etrendembol a zoldsegeket is
Vélemény > Brod |
Link Here | 2008. június 10.,
Kamper most írta le, hogy a vegetariánusok több metánt termelnek, így környezetszennyezők. Vigyázz, mert a kiotói egyezmény szerint hamarosan ki kell lőnünk majd téged az űrbe…
Vélemény > Sheenard |
Link Here | 2008. június 11.,
Ne már… nem csinálsz többé vörösboros pörit?
Ha ez most komoly, akkor én azt hiszem hogy súlyos depresszióba fogok zuhanni.
Vélemény > sayed |
Link Here | 2008. június 11.,
Sayed: A szulinapom kornyekere ugy is tervezek ilyesmit :-))) majd elotte es utana lekoplalom :))) egyebkent volt mar ra precedens, amikor Sandor dietazott, hogy porizett - koret nelkul, es diabetikus, budos rozsos kenyeret evett hozza
Vélemény > Brod |
Link Here | 2008. június 11.,
Pörköltevés szombatok a Kiscelli parkban - csak el ne felejtsétek.
Brod nem jön, diétázik és államvizsgára készülve depizik valahol Balatonaligán, miközben mindenki halat meg sört nyom be a fejébe és élvezi a napsütést és a vizet.
Vélemény > sheenard |