Most, hogy lassan le kellene adnom a szakdolgozatomat, atnéztem az előző három évben összeszedett sulis anyagaimat és rábukkantam egy elfeledett gyöngyszemre. Valószínű, hogy a NYME történetében még nem okoztt ekkora felháborodást egy leadadandó dolgozat, ahogy visszahallottam, a szak illetékes tanára az eltávolításomat követelte, mert sokadjára gyaláztam meg - szerinte - az ő tárgyát és természetesen a személyét.

Szerencsére a tanszékvezető általam ismeretlen okokból nagyon kedvelt, így ezt a balhét is megúsztam és méretes elégtelennel.

A sztori röviden: beadandó dolgozatot kellett készíteni egy könyvtárról, nekem meg nem volt kedvem a sokadik ugyanolyan értelmetlen hujeséget beadnom, ezért elhatároztam, hogy engedély kérek a BVOP-től, hogy egy rövid riportot készítsek a szegedi “Csillag” börtön könyvtáráról.

Sokáig hitegettek, végül a bürokratikus szervezetben elbukott az igényem, bár még azt is megpróbáltam, hogy felvettem a kapcsolatot a győri börtön igazgatójával, aki késznek mutatkozott fogadni, sőt közbenjárt az érdekemben. Sajnos az engedély (megőriztem) pont arra a napra érkezett meg, amikor le kellett adnom a dolgozatot, úgyhogy kénytelen voltam a semmiből előteremteni egy könyvtárismertetőt, ami megfelel a saját elvárásomnak: azaz nyomokban sem hasonlít arra, amit elvártak, és természetesen a többi, leadott dolgozatra sem.

Nos, ez sikerült és mivel örülök, hogy megtalaláltam eme kincset, gyorsan be is postolom.

Oderint dum metuant

„Négyszög-alak terem áll benn, a palotának a mélyén.
Sziklából fejtett kő- és téglafalakra merészen

Bolthajtásnak az íve hajol alá a magasból.
Két magas ablaka déli verőfényt messzi sugároz.
akva vagyon sok színes üvegből, képeket ábráz.
A csoda fogja el azt, aki látta művészi tökélyét.”

– Naldus Naldius: A fejedelmi könyvtár magasztalása [1]

Minden vég egyben egy új kezdetét is jelenti.

Felhívtak a Büntetés–Végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóirodájáról, hogy a legnagyobb sajnálatukra nem tudják engedélyezni a “Csillag” börtönbe tett látogatásomat, mert az intézmény nem tud rám időt szakítani.

Ebben a formában ez nem volt igaz.

Korábban sem voltam jó véleménnyel a bürokratikus alapokon működő intézményekről, de az a tény, hogy a szegedi börtön eközben hivatalosan nem is értesült arról, hogy én szeretnék egy riport jellegű dolgozatot elkészíteni a könyvtárukról, nos, ez még engem is meglepett.

Mint kiderítettem, a BVOP országos parancsnokához, Dr. Bökönyi Istvánhoz a megkeresésem meg sem érkezett (három alkalommal is felhívtam a sajtóirodáját, ahol közölték, hogy: 1. már aláírta az engedélyemet, 2. az aláírt engedélyt már továbbították Szegedre, 3. Szegedről várják a választ), így nem csoda, hogy nem tudott engedélyt adni a látogatásomra.

Mindeközben én folyamatosan egyeztettem a “Csillag” börtön külkapcsolati képviselőjével, aki nemcsak hogy szívesen fogadott volna, de még jó tanácsokkal is ellátott. Többek között azzal, hogy ne próbáljam meg kideríteni, hogy hol és miért akadt el az ügyem, hanem a közelgő leadási határidőre tekintettel, vegyem fel a kapcsolatot a győri börtönnel, hátha az ő fogadókészségük és közbenjárásuk hidat ver a BVOP bürokratikus sáncárkai fölött.

Szeretném megköszönni Nagy Ferenc úr közbenjárását, de sajnos hiába írtam újabb kérvényeket, feltüntetve bennük a győri intézménytől kapott időpontot, a BVOP már válaszra sem méltatott.

Így álltak a dolgok azon a szombaton, amikor feladva egy börtönkönyvtárról írt dolgozat elképzeléseit, elindultam a tatabányai József Attila Megyei Könyvtárba, hogy elkészítsem a negyvenhetedik ismertetőt az intézményről. A fejemben egymást kergették a gondolatok, hogy talán nem is kellene elmennem, hiszen az Internetről is letölthetőek azok az adatok, amelyek egy ilyen dolgozat elkészítéséhez szükségesek, illetve, hogy magát a megírt dolgozatot kérem el valakitől, adom be a saját nevem alatt.

Bár a kedvem rossz volt, az időre nem lehetett panasz. Gondűzően ragyogott a nap a Turul hegy fölött, mintha csak vígasztalni akart volna az elveszített álomért, a szél pedig lágy volt, és tavaszillatú. Ahogy szoktam, a kertkapuból visszanéztem a házra, de ez búcsúpillantás most egy új kezdetet hozott.

Az a büdös kutya már megint a rózsák között kapart, és a feje egészen eltűnt a frissen kikotort gödörben!

Visszaléptem a kapuból, és odamentem hozzá. A nyakörvénél kellett kirángatnom a lukból, közben úgy szórtam rá az átkokat, hogy Feketeszakáll sem különben. Megláttam a fogantyút, és lehajoltam, hogy közelebbről is megnézzem mi az. A kutya besegített, így beletelt tíz perc is, mire közösen kiástuk.

Egy láda volt.

Nem túl nagy, nem túl kicsi, de határozottan láda formájú. A rozsda újnyi vastag rétegben ellepte, és vaspántjait szivacsosra marta az idő. Amikor megmarkoltam, a rávert lakat a kezemben maradt. Nem volt türelmem bevinni, néhány rántással szinte letéptem a tetejét. A sarokpántok reccsenve engedtek.

Nem akarom feleslegesen terhelni az olvasót, nem írom le az összes tárgyat, ami a ládában volt. A lelet legjavát már átadtam a Hadtörténeti és az Iparművészeti Múzeumnak, talán egyszer még kiállításra is kerülnek. A legfontosabbat, jelen dolgozatom alapját azonban megtartottam.

Hiába vagyok műkedvelő sci-fi író, akinek a fantáziája elvileg nagyobb fordulatszámon pörög az átlagosnál, a levélen én magam is meglepődtem. Szinte teljesen épségben maradt, és ez a tény az eltelt ötszáz év távlatából kimerítette a tudományos–fantasztikum fogalmát.

A latin betűs írás kissé elmosódott, de a gubacstinta tartósabbnak bizonyult a mainál. Az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán folyó oktatásról pedig elég annyi, hogy sok minden más mellett a latin nyelvet is magas szinten elsajátítottam, tehát a szöveganyag lefordítását nem kellett másra bíznom.

A missilis[2]formai elrendezését megváltoztattam, a kor szokásainak megfelelő negyed ivpapírnyi szöveg a gyakorlatlan szem számára olvashatatlan volna. A papír hosszabbik oldalával párhuzamosan futó sorokat felcseréltem a litterae transvesae fordított írásmódjával, de más módosításokat a leleten nem eszközöltem.

Úgy gondoltam, hogy ez a levél mindenképpen érdemes arra, hogy anyagául szolgáljon a dolgozatomhoz, ezért hagyva a sokadik Megyei Könyvtár másolatokat, dolgozatként ezt a fordítást nyújtom be.

Felix Ragusanus levele Guido de Bres-Ramberga úrhoz[3]

Segíts meg Uram, hogy kezeim az igazat róják fel, élesítsd meg elmém, hogy a valóra emlékezzek, és ne tegyek hozzá, vagy ne vegyek el semmit a megtörténtből. Krisztusom, adj nékem állhatatosságot és bölcsességet, de legfőképp erőt, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem!

Írásom egyébiránt kelt az Úr 1487–es esztendejének, Szent György havának[4]utolsó hetében, Buda várában…

Szeretett barátom, Guido mester uram!

Megkaptam leveledet, és bizony felettébb röstellem, hogy csak most, Pünkösd jövetelével válaszolok reá. A mi Boldogasszonyunk hava[5] bizony már rég elmúlt, ipso facto[6] remélem, ez idő alatt is megmaradtam szívedben, és ugyanolyan szeretettel gondolsz reám, mint mikor leveledet hozzám megírtad.

Hűvösen tör be a tavasz az ablaktábláimon. Kezem reszketve írja e sorokat, hát nézd el nekem a hibákat, amelyeket vétek. Leitatom a felesleget a papírról, de fáradt vagyok, és inkább elkenem rajta, mintsem felszárítom. Messer’ Pietro, ki betűvetésre tanított Padovaban, most vágná a falhoz a kalamárist, mert inkább a tudatlan kő szívja be a drága tintát, mint egy ilyen kéz pocsékolja el.

Nem is tudom, hol kezdjem, oly sok minden történt, mióta odahagytad fenséges Budavárát, és hazatértél Sienaba, hogy megörvendeztesd Senus[7] utódait bölcsességedben. Elébb tehát válaszolok kérdéseidre, olyan ordót tartva, ahogyan azokat hozzám intézted.

A mi urunk, Isten kegyelméből Magyarország koronás királya, serenissimus princeps Matthias Rex[8], Szlavónia, Dalmácia, Stájerország fejedelme, Székely és Havasalföld, Morvaország, Szilézia ura, dux Austriae jó egészségnek örvend. A köszvény nem kínozza jobban, mint máskor, és a jólelkű Angelus[9]apát minden erejével azon van, hogy urunkat a fránya kór nehogy ágynak döntse. A tudomány erejével tölti beléje Regiomontanus mester salix alba medikáriumát, amit az itteni népek fehérfűznek, vagy Mária asszonyunk tejének mondanak.

Mostanában nem sokat találkozom Urunkkal, oly terheket rak vállára a Pápa őszentsége, hogy több baja is van annál, mintsem reám pazarolná a szűkösen kimért időt. Pediglen a gazda szeme hizlalja a jószágot, ennek fényében megértheted, hogy rossz idők járnak ránk, kik azon munkálkodunk, hogy urunk világszerte ismert könyvtára, a Bibliotheca Corviniana hízzon és gyarapodjon.

Azért drága, szerelmetes barátom, Guido mester uram, aggódnod nem kell felőlünk. A legutóbbi összeírás során, amely a múlt hétre volt esedékes, deákjaink szaporán percegtették jóféle, hasított tollukat, mert bizony én mondom néked, Felix Ragusanus, hogy kétezer–hétszázhetvenegy[10]nevet számláltunk, mire a gyertyák csonkig égtek.

Elhűlsz e számon, barátom?

Hát tud meg, jó Guido mester, hogy a mi urunk harmincháromezer aranyat fordít évenkint az új könyvek, különösen a fényesen miniált kéziratok beszerzésére! Borzasztó e költség, és borzasztó e felelősség rajtunk, akik azon munkálkodunk, hogy urunk világszerte ismert [fejedelmi magán[11]]könyvtára, a Bibliotheca Corviniana hízzon és gyarapodjon.

Nem egészen fertályórája érintette kezem legújabb szerzeményét, Basilius Magnus: De Divinitate filii et spiritus sancti munkáját, amely a firenzei (imígyen neked ellenlábasod, amit én szívből sajnálok!) Vespasiano da Bisticci mester kezét dicséri.

Ó, ha láttad volna! Azok a kandeláberek, a lángoló fáklyákat tartó puttók és a medaillonok! Tudod rólam, hogy magam is próbálkoztam az illuminálással és a miniálással, de a kezem durva és engedetlen Bisticci mester csodás munkáihoz. Nem írok többet erről, csak a szíved fájdítanám, ami nem áll szándékomban, mivel én, Felix Ragusanus, Mátyás kegyelméből a Bibliotheca Corviniana egyik gondnoka, nemcsak a barátodnak tartom magam, de becsben is tartom emlékedet.

Sorra haladva, azt felelem én neked, hogy Regiomontanus uram is kiváló egészségnek örvend. Épp a minap járt nálam inspectio végett (még mindig az a gyanúja, hogy a budai műhelyből én lopom a drága tintát kiterjedt levelezésemhez) és igen csalódott volt, amikor sokadjára is közöltem vele, hogy én bizony a saját receptem szerint készítem a saját tintámat, nem szorulok arra, hogy máséra tegyem a kezem. Mivel kérdezted, hát leírom neked, nincs pénzem Aleppóból gubacsot hozatni, ezért a palota fürgelábú szolgálóit szalasztom a magyari tölgygubacs után. Hidd el, ez nem különbözik a szír terméstől, talán még gyorsabban is szárad, és ecetben kiázott nedve jobban elkeverhető a vízvassal[12]. Arabus mézga helyett az itt termő fekete, ropogósszemű cseresznyefa mézgájával sűrítem, és az így nyert tintával intézem saját dolgaimat.

Ne hidd, hogy harag fűt Regiomontanus ellen!

Őkelme jól sáfárkodik a rábízottakkal, s zord cerberusként áll őrt reggelente a könyvesház előtt. Érc, márvány és könyv nem hagy enyészni soha, ezt vésette Bonfini a palota főkapuja fölé, és Johannes mester e szellemben tevékenykedik a könyvesházban és a szomszédos csillagvizsgálóban is, hol napjai nagy részét tölti. Nem írok erről többet, mindazonáltal igaztalan vádjaiért Johannes Regiomontanusra szakadjon rá a csillagvizsgáló!

Mi, akik azért vagyunk, hogy drága urunk könyvtára hízzon és gyarapodjon, még mindég nem érjük el számban a sok udvari léhűtőt. Kérdésedre felelem hát, hogy mióta nem vagy közöttünk, a budai műhelyben (amely fölött angyali despotaként uralkodik a te híved és barátod, eme sorok írója, Felix Ragusanus) harminc másoló dolgozik. A könyvesházban pediglen, hol urunk olvasókerevete és ama nagyszerű könyvtár megannyi remekműve áll (és hol ezernyi vérivó despota hatalmával Johannes Regiomontanus uralkodik), még mindég huszonnégy mester vigyáz a könyvekre.

Ó, igen! Látod, az emlékezetem már ki–ki hagy, majdnem elfelejtettem! Amidőn odahagytál bennünket a szép Sienáért, urunk megelégelte a kancellária anomáliáit, és úgy határozott, azontúl a könyvesház legkisebb termében (amely a boltozatos mennyezetű előcsarnok balkezéről nyílik) egy külön állvány legyen rendeltetve a becses oklevelek számára. Ezen állvány nem hárompolcos, és kevésbé díszesebb, mint amelyek a könyveket tartjuk. Az okleveleket nem kell sem a portól, sem a fénytől védeni, ezért Regiomontanus (akire egyébiránt szakadjon rá a csillagvizsgáló) úgy döntött, az állványokra nem szükségeltetik a többihez hasonló, arannyal átszőtt karmazsinpiros bársonyfüggöny. Ez skandalum, de Regiomontanus hatalmát megtörni nem tudtam. Tán jobb is, hogy ezt nem látod.

Elérkezett hozzám kérdésed, amelyben azt firtattad, vajon azok a tudós férfiúk, kik a napfényes Itáliából hozzánk látogatnak, tisztelettel forgatják–e a könyveket. Erre csak azt tudom neked felelni, Guido mester uram, hogy a padovai, bolognai és velencei universitasok megtanították őket a tiszteletre. Éhkopp farkasként lesik az alkalmat, hogy a tudós Mátyás király megnyissa előttük könyvesháza kapuját, mert bizony ő nem csak magának gyűjté a könyveket! Udvarába érkezett becses és nemkülönben művelt vendégei elől nem zárja azokat el, alkalmanként, szoros felügyelet mellett bizony elmélyedhetnek a műremekekben. Sokan csak azért látogatnak Magyarhonba, mert jól tudják, az európai fejedelmi udvarokban párját ritkítja az ilyen gyűjtemény, uralkodó meg nem akad egy sem, ki mint Mátyás, úgy hódolna a művészeteknek és a kultúrának.

Hallom, hogy másutt bizony a könyvek között hangosan mulatnak. Z

enészek és hárfások, lant kíséretében hősök tetteit éneklik ott, hol a múlt értékeit megőrző könyvek pihennek. Skandalum! Az olvasás szent elfoglaltság, amely elmélyültséget és áhítatot kíván. Urunk asztala mellett gyakran előfordulnak ilyen mulatságok, főleg, amikor beleunnak a classicus vitákba, és a teli gyomor akadályozza a művelt társalgást. Viszont ha valaki csak hangos szót ejtene a könyvesházban, Ugoletti[13] vagy Bartolomeo Fonte mesterek a poroszlókkal dobatnák ki a palotából is. Mint írtam előbb is, az olvasás szent elfoglaltság, a könyvek közt hát nincs helye a szórakozásnak.

Szerelmetes barátom, drága Guido uram! Mivel lassan a papiros háta[14]is megtelik, a levelem végén szeretnélek megtalálni egy kéréssel. Nem is kérés ez, hanem egyenesen fohász tehozzád, ki a verőfényes Siena legelismertebb tudós férfiúja vagy. Társam és mentorom, Taddeo Ugoletti bejárta egész Dél–Itáliát, hogy újabb Pilnius kéziratokkal örvendeztesse meg Mátyás király szívét, de megtörten és főleg üres kézzel tért vissza anabasisáról[15].

Barátom!

Arra kérlek, hogy megbízásunkból kutass te is a becses kéziratok után, és meglásd, a mi urunk, Mátyás nem lesz hálátlan. Mivel tudom, hogy bejáratos vagy a bécsi universitasra is, hát erősen kérlek, hogy ott se lankadjon figyelmed, és meglásd, nemcsak urunk jóindulatát nyered el, hanem anyagi támogatását is.

Elfogynak soraim, mint ahogyan az évszakok is elfogynak minden esztendőben. A mord szavú várnagy, bizonyos Ráskai Balázs erős hitet tett amellett, hogy levelemet, és kérésemet eljuttassa tehozzád, mielőtt meg Szent Mihály[16] elérkezék. Írni többet most nem tudok, fogyóban a tintám, és papirosom sincs már több. Befejezem, mielőtt megint meggyanúsítanak, hogy a budai műhelyből lopott tintával intézem kiterjedt levelezésemet.

Drága, szerelmetes Guido uram! Maradok én tenéked őszinte híved és barátod, a reád mindég szeretettel gondoló Felix Ragusanus, ki Mátyás kegyelméből a Bibliotheca Corviniana hites és tisztes gondnoka.

Mindazonáltal Regiomontanusra szakadjon rá a csillagvizsgáló!

---

[1] Hegedűs István fordítása

[2] Középkori irodalmi műfaj, talán a mai levél szó áll hozzá a legközelebb. A fordításban is a mai kifejezést használtam

[3] Az eredeti szövegből nem azonosítható Guido személyének kiléte, hosszas kutatás után sem találtam adatot arra nézve, hogy Mátyás udvarában megfordult–e ilyen nevű ember. A „de Bres-Ramberga„ vezeték és családnevet jómagam akasztottam Guidó mester után.

[4] Április

[5] Január

[6] Mindazonáltal

[7] A régi sienaiak Remus fiának, Senus utódainak vallották magukat.

[8] A fenséges uralkodó, Mátyás király

[9] Aquilejai Angelus, Mátyás egyik udvari orvosa, bencés apát

[10] Ez a szám egyes kutatók szerint túlzó, legfeljebb akkor fogadható el, ha Beatrix könyveit is hozzászámoljuk. Ragusanus mester feltehetőleg nagylelkűen egybemossa a két uralkodó saját könyvállományát.

[11] Természetesen ebben az időben nem léteztek közkönyvtárak, ezt a jelzőt Ragusanus utólagos engedelmével már én szúrtam be a szövegbe.

[12] Vasszulfát tartalmú anyag, többnyire Spanyolországban állították elő vasszármazékokban gazdag talajon fakadó vizek lepárlásával

[13] Taddeo Ugoletti: olasz humanista, 1480 - 1490 között Mátyás király udvarában élt Budán. Bartholomeus Fontiusszal (Bartolomeo Fonte) és Antonio Bonfinivel együtt vásárolta a Corvina-könyvtár számára az itáliai könyvpiacon található könyveket és kéziratokat.

[14] Misslis írásakor semmiféle szabály nem tiltotta, hogy a szöveg átcsússzon az ív hátoldalára, ezért használtak csak fél ívet.

[15] Xenophón műve (Anabasis) az Artaxerxés Memnón ellen fellázadt ifj. Kyros seregében szolgáló tízezer görög zsoldosból álló hadtest hadműködéséről s a kunaxai csata után való visszavonulásáról a Fekete-tenger partjáig egy körülbelül 4000 km. hosszú, ismeretlen és ellenséges népek által lakott vidékeken át vezető úton. Köznapi jelentése viszontagságos út, utazás.

[16] szeptember

 

A történethez hozzátartozik, az egyik megsértődött tanár kijelentette, hogy a NYME ATIF-on nincs latin képzés, tehát nem fordíthattam le én az anyagot, ergó hamisítvány.